Zsoltárok 8

A 8. zsoltárban található megváltás terve az Isten emberiség iránti szeretetének képét tárja elénk. A szeretetnek ez a tulajdonsága az a vászon, amelyet Isten az egész univerzum megteremtéséhez használt. Az Isten által teremtett számtalan égitesttől (Zsoltárok 8:3) egészen Isten teremtésének a megkoronázásáig, az emberig (Zsoltárok 8:5); minden teremtmény, nagy és kicsi, magasztalja az Örökkévalót, és tanúskodik kiválóságáról. Dávid, a zsoltár szerzője, nem tudja mással nyitni a zsoltárt, minthogy dicsérje Istent azért, aki Ő, felemelve az Ő nevét „Mi Urunk [Örökkévaló] Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön” (Zsoltárok 8:1). Ez a sor az egész zsoltáron keresztül visszhangzik.

Isten saját képmására teremtette az embert (1Mózes 1:27), és az Ő dicsőségével koronázta meg (1Mózes 1:26). Csupán egy kicsivel alacsonyabb pozícióba helyezte, mint maga Isten, „Elohim” (Zsoltárok 8:6). Ezután az emberre bízta az uralmat és hatalmat Isten egész teremtése felett (1Mózes 1:28). Isten a kezdetektől fogva úgy tervezte a teremtést, hogy tanulmányozzuk és megértsük (1Mózes 1:14), de még inkább az emberiségnek szóló szeretet leveleként értelmezzük. Minél inkább Isten teremtését figyeljük, annál tagadhatatlanabbá válik az emberiség értéke Isten számára. Nehéz felfogni Istennek az emberiség iránti jóságát, ha egyáltalán lehetséges ez. Az Örökkévaló annyira szeret, becsül és bízik bennünk, hogy Dávid felteszi a kérdést: „Micsoda az ember – mondom – hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsoltárok 8:5). Mértéken felüli az Isten irántunk való jósága.

A zsoltár végén ugyanaz a dicsőítő sor ismétlődik, mint az elején. Ehhez az ismétléshez hasonlóan, a megváltás terve megmutatja, hogy az ember kezdete és végpontja ugyanaz lesz. Az elveszett Éden újra helyreáll. Ahogyan az emberiség a kertben lehetett az Istentől kapott dicsőséggel és uralommal, úgy állítja helyre Isten az igazakat, hogy az új földön lehessenek dicsőséggel és tisztességgel. Akkor az egész világegyetem, minden teremtett lény megismeri és tanúskodni fog Isten jellemének felségéről. Tisztán látjuk majd a hatalmas Isten szeretetét az egykor jelentéktelen bűnös ember iránt, aki majd visszakerül helyére az élő Isten megdicsőült gyermekeként. Ekkor az egész világegyetem Neki énekel és Őt dicsőíti majd, lehet éppen ezekkel a szavakkal: „Mi Urunk [Örökkévaló] Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön” (Zsoltárok 8:1; Zsoltárok 8:9).